0

A feszes izomzatról röviden

Amikor a mozgás fejlődésében zavar alakul ki

Az összegömbölyödött tartású újszülött fokozatos ellazulása közben egyes izomcsoportok rövidült, feszes helyzetben maradnak, majd fájdalmassá válnak. Ennek következtében a baba:

·   kerül bizonyos mozgásokat, azaz keveset mozog, „elmarad” a mozgásban vagy másként mozog
·   vagy fájdalmasan sír ezen izmokat igénylő mozgások közben

Jelek és tünetek, melyek feszes fájdalmas izmokra utalnak
(nagyjából időrendi sorrendben)

– néhány hetesen ferde fejtartás, kifejezett arc aszimmetria, féloldalas szopás ( a baba csak az egyik mellből, fejét csak egyik irányba fordítva szopik), melyek a nyak izomzatának aszimmetriáját jelzik, korai korrekció javasolt

– a fekvő csecsemő nyaka feltűnően rövid, amit a nyakizmok feszessége okoz, ehhez társul később

– tekintetét jobbra balra vezetve fejét nem vagy alig fordítja el, emiatt csak szűk tartományban fixál, vagy a nyak forgatása helyett egész testével fordul

– karját vagy karjait szokatlan kicsavart helyzetben tartja, síráskor fejét hátra feszíti háton fekve

– későbbi társuló jel, hogy a baba forgás helyett erőlködve felülni szeretne (a szülő örül, milyen ügyes a baba már ülni szeretne)

– hasra fordítva fájdalmasan sír, testét hátra feszítve szinte repül vagy egyből hasról elfordul

– alkartámasz helyett kinyújtott karjaival támaszkodik (ez a póz a kúszás beindulását késlelteti)

– kúszása nem indul be vagy féloldalas

– a baba egyre inkább ülni szeretne, szülők karjába kéri fel magát

– kúszás helyett nyújtott karokkal körbeforogva vagy gurulva közlekedik

– mászás késik, lábait nem vagy nem ügyesen mozgatja

– mászása féloldalas

– mászásból nem tud leülni, vagy csak egyik oldalra

– kapaszkodva feláll, de tartósan lábujjhegyen támaszt le

Ezen babák gyermek-neurológiai vizsgálatakor jellemzően izomtónus eloszlási zavart, általános (generalizált), vagy egyes testrészekre lokalizált hypotoniát, vagy hypertoniát (spasticitast) véleményeznek. A tapasztalatok szerint a lazaság, azaz hypotonia hátterében is egyes izomcsoportok túlzott feszessége figyelhető meg, melyet korrigálva a hypotonia megszűnik.

Forrás: babaugyesites.hu

0

A csípő problémái kisgyermekkorban

A leggyakoribb ortopédiai deformitást, a csípőficamot már Hippokratész korában is ismerték, azonban mind a diagnózis, mind a kezelés sokat fejlődött azóta. Csípődiszpláziáról (csípőfejletlenségről) akkor beszélünk, amikor a medencecsont csípőízületi része (ízületi vápa) nem biztosít kellő fedettséget a combcsont fejének. Amikor a baba járni kezd, a combcsont fejének hiányos a „felső ütközője”, így a járás billegővé válik. Idősebb korban az állapot korai porckopáshoz vezet és csípőprotézis beültetését teszi szükségessé.

Veszélyben a lányok és a farfekvéses babák

A csípő rendellenességeinek oka, hogy terhesség során az anya által termelt hormonok (főleg a relaxin) hatására a medence szalagjai ellazulnak, ez szüléskor elősegíti a baba áthaladását a medencebemeneten. Ezek a hormonok azonban a magzatba is átjutnak és ott is lazítják a szalagokat, így alakul ki a csípőízületi diszpláziával együtt járó instabil csípő. Az állapot kialakulásához a méhen belüli helyzet is hozzájárulhat, erre különösen a medencevégű fekvés hajlamosít. Az elváltozás Magyarországon az újszülöttek körülbelül 1-2 százalékánál áll fenn, 4-6-szor gyakrabban fordul elő lányokban, továbbá gyakoribb elsőszülöttekben is. Zömében a bal oldali csípő érintett.

Bármilyen gyermeket érinthet

A sztárok gyermekeit sem kímélik a csípő rendellenességei: pár éve járta be a világot a hír, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt örökbefogadott lánya, Zahara csípődiszpláziában szenved és műtétre lehet szüksége. Brooke Shields nagyobbik lánya, Rowan is hasonló problémával küzdött, azonban ő a Pavlik-kengyelnek köszönhetően mára már meggyógyult. Az amerikai Mary Lou Rettonnak, az 1984-es olimpia tornászbajnokának emiatt ültettek be csípőprotézist. Albert Einstein első felesége, Milena Maric élete végéig sántított csípőficam miatt, az egykor Prince néven ismert előadóművész pedig emiatt járt bottal.

Mit tehet a szülő és az orvos a diagnózisért?

Ma Magyarországon általában három szűrővizsgálatot végeznek el a csípőficam szűrésére, de néhány jelből már a szülők is észrevehetik a csípőproblémákat. Ilyen például a fenék és a comb bőrredőinek aszimmetriája vagy az érintett láb rövidülése. A szűrővizsgálatok közül az elsőt születés után a kórházban a gyermekorvos végzi, ezen gyakorlatilag minden újszülött részt vesz. Hathetes és 3-4 hónapos korban a házi gyermekorvos végzi a szűrővizsgálatokat, aki csípőbetegség gyanúja esetén ortopédiai szakrendelésre irányítja a kisdedet. Az ortopédiai vizsgálat során csípő ultrahang vizsgálattal kiegészítve egyértelműen eldönthető, hogy van-e csípőbetegsége a babának.

Terpeszpelenkától a kengyelig

Enyhébb esetekben elegendő lehet az úgynevezett terpeszpelenka viselése, míg súlyosabb esetben a csecsemőre úgynevezett Pavlik-kengyelt adnak, amely megfelelő helyzetben tartja a csípőízületet. Ez már akár 3-4 hetes korban is felhelyezhető, de a kezelést mindenképpen el kell kezdeni 6 hónapos kor előtt. A kengyelt általában 2-3 hónapig kell viselni, naponta egy adott időre le lehet venni, ekkor olyan mozgásokat érdemes a babával gyakorolni, amit a kengyelben nem tud kivitelezni. Műtétre ma már ritkán kerül sor, általában a nem folyamatosan kezelt, a túl későn diagnosztizált és az elhanyagolt esetekben.

Torna, hordozókendő és kenguru

A gyógytornászok kötött csípő esetén minden pelenkázás során javasolják a mindkét lábbal végzett csípőkörzést. A babának biztosítsunk nagy mozgáslehetőséget, például fürdessük őt a nagy kádban, de babaúszás során is végezhetünk speciális gyakorlatokat az oktató irányítása mellett. Kötött csípő esetén javasolt a babát hason altatni, mivel ekkor olyan helyzetben van az ízület, ami jót tesz a fejlődésének. Emellett a szakemberek ajánlják a kengurut és a hordozókendőt, amelyek segítenek a csípőt a megfelelő helyzetben tartani. Diszpláziás csípő esetén nem javasoltak a csípő terhelésével járó sportok (műkorcsolya, szertorna, kosárlabda, birkózás, kézilabda), azonban az úszás és a kerékpározás jót tehet.

Forrás: semmelweisfigyelo.hu